Iskolánkban immár 11 éve hagyomány, hogy karácsony közeledtével ellátogatunk a gyulaházi és a nyírkarászi idősek otthonába. Intézményünk minden osztálya igyekszik egy-egy kisebb adománnyal hozzájárulni, hogy az itt élő idős emberek ünnepe kicsit meghittebb legyen. Évek óta Hegedűs Árpádné, a DÖK elnöke irányítja ezt a karitatív munkát, és fogja össze azt a kis csapatot, akik dalaikkal, verseikkel, táncaikkal elviszik Jézus születésének örömüzenetét az idős emberek közé. Az is évek óta szokásuk, hogy visszatérve az iskolába, körülállják az aulában felállított gyönyörű betlehemet, ahol a diákok és tanárok is meghallgathatják műsorukat. Köszönjük áldozatos munkájukat. Tóth Eszter 10. E osztályos tanulónk is tagja volt ennek a kis közösségnek, az alábbiakban az ő élményeiről olvashatnak.

Jobb adni, mint kapni

Nem túl komoly, de annál hatékonyabb próbák után, nagy lelkesedéssel vágtunk neki utunknak december 20-án, hétfőn reggel, úgy negyed kilenc táján. Tény és való, hideg volt, s néhányunk számára talán még korán is, de tudtuk, hogy az a gesztus, amelyet ma teszünk, felbecsülhetetlen értékű néhány idős, beteg ember számára. Első állomásunk Nyírkarász volt. Kicsit félve léptük át az öregek otthonának küszöbét, de a premieren a profiknál is előfordul egy kis természetes idegesség. Közönségünk a legnemesebb emberekből állt, akik kritikus szemmel, ugyanakkor érdeklődve figyelték, hogy vajon mit fog itt csinálni ez a rengeteg "angyal"? Mondanom sem kell, előadásunk elsöprő sikert aratott, de a legjobb és legemlékezetesebb dolog csak ezután következett: felejthetetlen élmény volt beszélgetni – "Velük". Mintha egy élő lexikont tartottunk volna a kezünkben. Rengeteg adat, esemény, emberek, régmúlt karácsonyok emlékei elevenedtek fel, s ez még csak az első állomás volt! Indultunk tovább Gyulaházára, ahol a lámpaláz szintén nem kerülhetett el bennünket, mikor megpillantottuk, hogy itt még nagyobb közönség vár ránk. Az előadásunk itt is sikert aratott, jó volt látni a mosolygó, ráncoktól barázdált arcokat, ahogy a "Csendes éj-t" énekelték velünk. Az a ragyogás, amit az idős emberek szemében láttunk, amikor csekély ajándékunkat átadtuk, igazán felejthetetlen érzés volt valamennyiünk számára. "Ugye eljönnek jövőre is?" - kérdezte, vagy inkább kérte egy idős néni. Igen, jövőre megyünk mindkét idősek otthonába!

2010. december 21.

Tóth Eszter 10. E osztály