Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim! Kedves Fiatalok!

Minden nemzet életében vannak fordulópontok, amelyek hosszú időre kijelölik sorsát, azt a mozgásteret, azt a pályát, amelyen az elkövetkező években járni lehet, s amelyen járni kell. Március 15-e egy ilyen pillanat. Ha visszatekintünk, a több mint 1100 esztendőt átszelő úton, láthatjuk, hogy március 15-e egy ilyen történelmi dátum, amely kedves minden magyar ember számára. Március 15-e – a polgári nemzet születése, a polgári szabadságjogok kezdete hazánkban, s vele a nemzeti függetlenség eszméje – olyan határkő közös történelmünkben, amelyet „közmegegyezés” övez: nincs ma Magyarországon egyetlen olyan szellemi irányzat, egyetlen olyan politikai erő sem, amely megkérdőjelezné ezen ünnep létjogosultságát. 1848 tavaszán „a népek tavaszán”, egész Európa recsegett – ropogott, a rajta végigsöprő forradalmi hullám csapásai alatt. Egy új Európa volt születőben, egy olyan Európa, amelyben nincsenek születési előjogok, amelyben a nemzet tagjai felelősek egymásért. Ezt jelentette a hármas jelszó, amely a 12 pont aljára volt írva, s amely a nagy francia forradalomtól kezdve a polgári átalakulás jelszava volt. „Egyenlőség, szabadság, testvériség”.

Az első gondolat a szabadság. Mindnyájan szabadon akarunk döntéseket hozni: hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. A szabadság azonban felelősséggel jár. Szabadságunk mértéke és próbája embertársaink szabadsága. Addig tart a mi szabadságunk, ahol a másoké kezdődik.

A második gondolat az egyenlőség. Szűkebb értelemben annyit jelent, hogy mindenkinek ugyanannyi joga legyen. Ne az döntse el egy ember életét, hogy kik a szülei, hogy milyen anyagi eszközöket, kiváltságokat örökölt, hanem a rátermettség, a képesség legyen a meghatározó. Ezt a fogalmat most esélyegyenlőségként emlegetjük. Minden ember élete, sorsa, tehetsége más és más. Életünkben vannak olyan pillanatok, amikor rászorulunk embertársainkra.

A harmadik gondolat a testvériség. Embernek születtünk, összetartozunk és szolidárisak vagyunk egymás iránt. „Egyenlőség, szabadság, testvériség.” Ezek az eszmék sok országban véres polgárháborút robbantottak ki. Nálunk a forradalom vér nélkül győzött. A 12 pont mellett legfőbb követelésként a következőket olvashatjuk: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”

Itt látható igazán a márciusi ifjak nagysága. A forradalmár meg akarja változtatni a régi világot. Ő nem a béke embere, Ő pusztítani akar vagy ahogy nemrégiben még nálunk is – magukat forradalmárnak tartó emberek mondták: „végképp eltörölni”. Az élethez pedig elengedhetetlen a béke, a szabadság és az egyetértés, azok között, akik együtt élnek. A forradalom győzelme utáni napokban az ország felelős vezetői – köztük azok a fiatalok is – a békés életre készültek fel, és nagy erővel kezdték meg az ország építését. Felmerül a kérdés: sikerült -e ezeket a szép eszméket valóra váltani? A márciusi ifjak nemzedéke tett erre egy kísérletet. Bátrak voltak, becsületesek mindabban, amit elvállaltak.

Nagyszabású tervek születtek: Gróf Széchenyi István vasútfejlesztéséről, Eötvös József a közoktatás-korszerűsítéséről készített terveket. Hazánkat is elérte a háború. Kalotaszegen és szerte az országban mindenütt szállt az ének:
„Magyarország környes-körül füstölög,
Kossuth Lajos részágyúja dübörög.
Maga fújja az angyali trombitát.
Harcba küldi Magyarország virágát.”

Gondoljuk meg, mit jelentett ezeknek az ifjaknak, akik eddig csak könyveket forgattak most egyik pillanatról a másikra belétanulni a hadimesterségbe. A tavaszi hadjárat sikerei arra késztették az osztrák politikusokat, hogy az orosz cártól kérjenek segítséget. Június 15-én az orosz sereg megkezdi benyomulását Magyarországra. Óriási túlerővel kellett szembenézni a magyar honvédseregnek, és a kilátástalan helyzet miatt Görgei augusztus 13-án a világosi síkon feltétel nélkül leteszi a fegyvert. A kitűnő férfiakat elnyelték a csataterek tömegsírjai, az államfogházak cellái, az emigráció vagy az itthoni rabvilág szorongatóan szűkös kényszerpályái. Dicső tetteikért nagy árat fizettek. Az ő útkeresésük nélkül azonban ma nem állnánk itt. Azok az eszmék, amelyekért odaadták életüket napjainkra valósággá váltak. „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, s áldó imádság mellett mondják el szent neveinket” – írta Petőfi. A szabadságharc ugyan elbukott, de 1848-49 katonai csodái elvezettek a kiegyezéshez. Az 1848-49-es szabadságharc a polgári átalakulás talpkövévé vált. Nekünk magyaroknak génjeinkben kódolva van a szabadság iránti vágyunk.

Arany János „Fellázadunk-e mi magyarok?” – című írásában így ír erről: „A népeknek természet szerint valós jussa van a szabadsághoz éppen úgy, mint a halaknak a vízhez, a madárnak a levegőéghez… Ezért a népek, amint lassanként felvilágosodni kezdtek, mindig jobban – jobban érezték, hogy szabadság nélkül nem lehetnek.” Több mint 100 évvel később 1956. októberében egy újabb nemzedék kéri, követeli a szabadságot, de ez a forradalom is elbukott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc az egész leigázott és megalázott közép- és kelet Európa szabadságvágyának a kifejezése volt. John Kennedy amerikai elnök az 56-os eseményekkel kapcsolatosan a következőket mondta: „Nincs még olyan nap a történelem kezdete óta, amely világosabban mutatta volna, hogy az ember szabadságvágya örök és elpusztíthatatlan, bármekkora is a siker ellen ható túlerő, bármekkora is az érte hozandó áldozat nagysága.” Ez a forradalom bizonyította be először, hogy a totalitárius rendszerek belülről is megdönthetők. Egy néhány évtized múlva bekövetkezik az álom: 1989 október 23-án kikiáltják a Magyar Köztársaságot, megtörténik a békés rendszerváltás. Magyarország 2004. május 1-től az Európai Unió teljes értékű tagja.

A magyar nemzet, mint más kis nemzet nem tűnt el a történelem olvasztótégelyében, fennmaradt és elfoglalhatja méltó helyét a fejlett európai országok családjában. A magyar nemzet létszámához képest nagyon sok tudóst adott az emberiségnek. Minden időben voltak tehetséges vezetőink, akik tudtak és képesek voltak megfelelő döntéseket hozni. Bízom benne, hogy napjainkban is vannak, lesznek olyan rátermett vezetők, akik a felmerült gazdasági, társadalmi problémákra megtalálják a nemzet szempontjából legjobb válaszokat.

Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim!

A Kárpátok koszorúzta tájon élő magyarság dicső tetteire és hősi vérhullatására sokszor figyelt fel a nagyvilág. Európa védőpajzsaként tartóztatta fel a tatár, török hordákat. Széchenyi István a legnagyobb magyar jelentette ki 1848-ban: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak”. Mégis évszázadok óta a kisebbrendűség érzetét, a bűnös nép tudatát igyekeztek erősíteni bennünk. Évszázadokon át magára hagyták, egymagára a gyáva népek a magyart: Rákóczit 1711-ben, Kossuthot 1849-ben, a magyar forradalmat 1956-ban. Milyen üzenete van 1848. márciusának? Nagy dolgokban, az ország sorsát érintő kérdésekben, csak közmegegyezéssel szabad dönteni. Múltunk alapos ismerete nélkül nincs biztos jelenünk és nem lehet jövőnk. Fontos a nemzeti tudat, a nemzeti önazonosság formálása, ápolása. A pártoknak elsősorban nem pártérdekeket, hanem a magyar nemzet ügyét kell képviselni, békés úton, civilizáltan, az embert az Úr választott teremtményét kell keresni a polgártársakban. Március szellemiségét követve erőszak nélkül, békés úton kell közeledni egymáshoz. Meg kell tudni bocsátani egymásnak „elnyomónak-elnyomottnak, foglárnak és fogva tartottnak. Március idusán, amikor nemzetről, nemzeti összetartozásról beszélünk, nem szabad megfeledkezni a határainkon túl élő magyarságról. Támogatnunk kell a szomszédos országok európai uniós törekvéseit. Európai módon az Európai Unió keretei között kell megtalálni a gyógyírt a trianoni békediktátum okozta sebekre. 161 esztendő telt el 1848 március 15-e óta, amelynek eszméit napjainkban lassan megvalósulni látjuk. Nem volt tehát értelmetlen azok áldozata, akik életüket áldozták a kései utókorért. Emlékeiket tiszteljük meg azzal, hogy fejet hajtunk előttük. Az emberek ma is az utcára mennek, mint hajdanán, mellükön kokárda, akár süt a nap, akár csepereg az eső.

Emlékezzünk!
Emlékezzünk Juhász Gyula szavaival:
„Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett, zászló lobogott;
A költő kérdezett, és felelt a nemzet.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Engedjék meg, hogy befejezésül pedagógusként a fiatalokhoz szóljak!

Kedves Fiatalok!

Legyetek büszkék szüleitekre, nagyszüleitekre, arra a generációra, akik véres szabadságharc nélkül békés forradalommal elérték a rendszerváltást. A márciusi ifjak tették, amit tenniük kellett. Lehet, hogy néha kapkodva, néha ügyetlenkedve, de ott és akkor történelmet írtak. Ne feledjétek: rövidesen rajtatok a sor! Ti fogjátok ápolni és gondozni az ő hagyatékukat, a szabadságot s a velejáró jogokat! Jussanak eszetekbe a hétköznapi forradalmárok, és legyetek ti is erősek, egyenesek, bátrak!

Végül Márton Áron Erdély nagypüspökének a gondolatait ajánlom figyelmetekbe:
„A történelmi idők történelmi feladatra szólítanak, és legyünk tisztában azzal, hogy erkölcsi alapokon tervezett új rendet csak erkölcseiben megújult nemzedékek építhetik fel”.

S ne feledjük Széchenyi István örökérvényű szavait:
„A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek azonban még urai vagyunk.”

Köszönöm türelmüket!