NAGYBÖJT, a visszavonulás, a magány, az önmagamba tekintés ideje. JÉZUS is ezt tette. ÉN MIT TESZEK?!

A mindennapok kiáltó gondjait, lázadását, reménytelenségét hurcolom, mint egy súlyos hátizsákot, mely szinte a földre nyom. Öröm, megelégedettség talán oly kevés van már benne, hogy az egyik oldalzsebében elfér. Nem, így nem indulhatok neki egy sivatagi útnak, ezt senki nem kívánhatja tőlem.

MIT TEGYEK? Segít talán, ha leteszed képzeletbeli hátizsákodat, és szemügyre veszed, mi is volt benne. Találsz benne olyat, mely bár nehéz, nem dobhatod ki belőle, még ha elviselhetetlennek érzed is. Felfedezel majd hasznosat, értékeset, ezt szívesen hordozod, bármilyen súlyos is, mert létfontosságú számodra. És rátalálsz valamire, amit nem is tudod hová sorolj: néha oly nehéz, súlyos, néha vágyódsz rá, jó lenne, de nem ismered, mi az értéke, értelme: -ez a CSEND.

Ezzel a kérdéssel érkeztek egyszer látogatók egy remetéhez: „MI A CSEND ÉRTELME A TE ÉLETEDBEN?”-a remete vizet merített egy mély kútból.
Így szólt: „Nézzetek a kútba! Mit láttok?”
Az emberek belepillantottak a mély kútba. „Semmit”-válaszolták.”
Rövid idő múlva a remete újra szólt: „Nézzetek a kútba! Mit láttok?”
Az emberek megtették. „Igen, most látjuk magunkat.”-válaszoltak.
Akkor a remete így szólt: „Látjátok, amikor az előbb vizet merítettem, a víz nyugtalan volt. Most nyugodt.
Ezt jelenti a csend: az ember láthatja saját magát.”

Így már igen, erre valóban szükség van, ezért érdemes helyet hagynom a csend számára a hátizsákomban, az életemben. Sőt, úgy helyezem el, hogy mindig kéznél legyen. Segítségével megláthatom magam, ha görnyedve járok. Csak megállok. Fölösleges terheimtől minél előbb megszabadulok és ISTEN erejével –mely csöndben, a magányban csendesen eltöltött- egyszerűen továbbindulok.