Gimnázium, Szakgimnázium
2024. október 12., szombat, Miksa napja van.
Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Hírek (2018-2019 tanév) / Határtalan kirándulás Kárpátalján ]

A Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola 10.B osztályos tanulói 2018 szeptemberében a „Határtalanul” pályázat keretében Kárpátaljára látogattak.A diákok megismerkedhettek a kárpátaljai magyarlakta települések (Ungvár, Munkács, Beregszász, Técső) irodalmi-történelmi emlékeivel, az ott élő emberek életkörülményeivel, betekintést nyerhettek történelmi helyzetükbe, a kisebbségi lét nehézségeibe.

A négy nap élményekben és tapasztalatokban gazdag programokat biztosított. Ellátogattunk Ungvár római katolikus, görög katolikus illetve ortodox templomaiba. A várban idegenvezetés mellett betekintést nyerhettünk történelmünk múltjába. A skanzenben megnéztük az ott élő népcsoportok jellegzetes fából készült épületeit az elmúlt századokból, megcsodálhattuk a 16. században épült selesztói fatemplomot, mely egyetlen szeg nélkül lett megépítve. Megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát a róla elnevezett téren.

Szolyván megemlékeztünk a 21. századi magyar holokausztról, az elhurcoltakról és megkoszorúztuk az emlékművet. Técsőn megismerkedtünk a partneriskola diákjaival és Pacsuta Tibor tanár úr segítségével a diákok bemutatták a robotprogramozás lehetőségeit, melyet a técsői diákok ki is próbálhattak. Beregszentmiklóson ellátogattunk a Rákóczi kastélyba, ami egy különleges élmény volt. A kastély fenntartója korhű ruhában a hazaszeretethez kapcsolódó előadást tartott. Munkácson és Beregszászon városnéző túrát tettünk, megismerkedtünk a magyar vonatkozású történelmi nevezetességekkel (Bethlen Kastély, régi Royal szálló, tiszti kaszinó, Magyar Főiskola épülete.) A munkácsi vár jelentős szerepét hangsúlyozva a Rákóczi szabadságharc éveiben, megkoszorúztuk a várvédő Zrínyi Ilona szobrát. Az érdekes, de kissé fárasztó utazások után a vendéglátóink sok szeretettel és ízletes, meleg vacsorával vártak minket a szálláshelyen, ahol kényelmesen kipihenhettük magunkat.

A Kárpátalján eltöltött négy nap során sok szép helyen jártunk, barátságokat kötöttünk és szívesen fogunk visszaemlékezni erre az élményre.

Foltin Tibor, Foltin Marianna, Pacsuta Tibor kísérő tanárok.

[ képek... ]


Látogatók száma: 4336 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4