Gimnázium, Szakgimnázium
2024. október 12., szombat, Miksa napja van.
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Hírek (2014-2015 tanév) / Túl az első világversenyen ]

2015. július 17-23. között a kínai Hefeiben rendezték meg a RoboCup2015 versenyt, ahol 40 ország felnőtt és ifjúsági csapatai mérték össze tudásukat a robotika különböző kategóriáiban. Magyarországról a Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda háromtagú csapata, az RD-FIVE vett részt a versenyen, akik a Junior Dance liga secondary kategóriájában indultak, ahol 17 csapattal mérkőztek a díjakért.

A csapat tagjai: Barati István 11.B, Farkas Richárd és Nagy Miklós 12.B osztályos tanulók, valamint Jurás László felkészítő tanár 2015. július 16-án reggel indultunk el a nagy útra. Két átszállás után (Párizs és Guanghzou) másnap délelőtt érkeztünk meg Hefei-be, ahol a verseny szervezői már várták a résztvevőket, így rövid várakozás után, egyórás buszozást követően érkeztünk meg szállásunkra, a Fengda International Hotelbe. Egy rövid pihenést követően elindultunk felfedezni a szálloda környékét. Már az első napon sok érdekességet láttunk, hiszen az ottani időjárás, az emberek, a nyelv, a közlekedés, a járművek mind-mind újdonságként hatottak ránk.

Másnap délelőtt került sor a regisztrációra, ahol néhány órás sorban állást követően minden csapat átvehette a belépőkártyáját, egy csuklópántot, valamint fejenként 2 db pólót (a méretekre jellemző, hogy mindenkire a szokásosnál hárommal nagyobb számú volt a jó). A regisztráció befejeztével átmentünk a junior verseny helyszínére, az Olimpiai Stadion kosárlabda csarnokába, aminek a méretéről a képek segítségével győződhet meg az olvasó. Itt derült ki, hogy a mentorok nem mehetnek be a küzdőtérre, hogy ne tudjanak segíteni a diákoknak. Így a csapat elfoglalta helyét a küzdőtéren, én pedig a nézőtéren kerestem helyet magamnak. Itt említem meg, hogy az egész verseny alatt a repülőtéri biztonsági szinthez hasonlóan jártak el. Minden belépésnél átvizsgálták a táskát, folyadékot, tűzveszélyes anyagokat nem lehetett bevinni, ezeket elvették és kidobták. Ettől függetlenül a rendőrök és a segítő személyzet is mindvégig kedves és segítőkész volt a versenyzőkkel.

Izgalmakban nem volt hiány az első napon sem, mivel a helyünk elfoglalása után derült ki, hogy a robotjaink még nem érkeztek meg. A verseny része egy technikai interjú is, amihez szükség lett volna a robotokra is. Mivel nem voltak ott, a mi interjúnkat áttették másnapra, s ezzel az első napot be is fejeztük, visszatértünk a szállásra. Délután telefonon sikerült kiderítenünk, hogy hol vannak a robotjaink, így visszamentünk értük, és elhoztuk a szállásra.

A következő napon megkezdődött az igazi verseny. Először az általános iskolai korosztály mutatta be előadásait, majd a középiskolások következtek. Változatos bemutatókat láthattunk, amiből sokat tanulhattunk. A mi előadásunk is sikeresen lezajlott, a kínai közönség nagy tapssal jutalmazta a robotokat és a fiúk produkcióját egyaránt.

A technikai interjú is megtörtént, István felkészültségét közel maximális pontszámmal ismerte el a zsűri. Sajnos a többi szempont alapján nem kaptunk túl jó pontokat, mivel a robotunk nem épített konstrukció volt, illetve a történetből kifolyólag kosztümöt sem viseltek, hiszen önmagukat alakították a történetben. Délután ellátogattunk a felnőtt verseny helyszínére, ahol nagyon sok érdekes dolgot láttunk. Nemcsak robotokat és versenyeket nézhettünk itt meg, de különféle gyártó cégek is bemutatkoztak. A látványos robotfoci mérkőzéseken kívül izgalmas menekítő pályákat és robotokat is láttunk, valamint megjelentek az otthonokban is használható robotok. Érdekességként látható volt 3D-nyomtatás a gyakorlatban, különböző ipari robotok, önvezető autó, látványos drónok, napelem tisztító robot, illetve különféle könnyű- és nyomdaipari gépek bemutatója is.

Másnap újabb előadás következett, ahol nem sikerült javítani, mivel az egyik robot az előadás felénél elesett, így kevesebb pontot kaptunk az előző napinál. Nem sok idő volt az eredményen keseregni, mivel újabb feladat várt a csapatokra: a szuper team. Ez azt jelenti, hogy három vagy négy csapatot összerendeltek egy szuper team-be, s közösen egy új előadást kellett megtervezni és előadni másnapra.

A mi csapatunk a tajvani, a japán és a szlovák csapattal került közös csoportba. A helyszínen elkezdődött a közös munka, ami abból állt, hogy nevet kellett találni a csapatnak, valamint kitalálni egy közös előadást. Ebben a munkában oroszlánrészt vállalt csapatunk a tajvaniakkal együtt, hiszen a szállodában majdnem reggelig dolgoztak az előadáson. Az előadás lényege Eu-rópa és Ázsia sajátosságaira épült, a csapat neve is erre utalt: E2A2. Egy-egy saját tánc után egy közös koreográfiával zárult az előadás, ami sikert aratott a közönség soraiban.

Az előadáson kívül pontozták a plakátok minőségét is, amiért külön díjat adtak minden kategóriában. Ugyanezen a napon délután került sor az ünnepélyes díjkiosztásra, ahol közel 90 díjat adtak át a verseny szervezői a junior versenyszámokban. A RoboCup Junior secondary dance kategóriájának fődíját a mexikói Arendells csapat nyerte el Frozen című előadásával. Ezen kívül megkapták a legjobban együttműködő csapat díját és a szuper team-ben is első helyet szereztek a svéd és a panamai csapattal közösen. Innen is gratulálunk a szép eredményekhez!

A Secondary Dance kategória díjazottjai:
The RCJ International Dance Team of the Year: Arendells - Mexico
Best Design & Construction: Super Walle - China
Best Use of Electronic Devices: iBots - Germany
Best Use of Sensors: Spare Parts - Egypt
Best Programming: Sciron - Israel
Best Team Collegiality: Arendells - Mexico
Best Poster: Equipe Jaguar - Brazil
Best Novice Team: Taipei American School Chinese Culture Robot - Taiwan
The RCJ International Dance SuperTeam of the Year: Arendells - Mexico
The RCJ International Dance SuperTeam of the Year: Dreamrobot Alfa - Sweden
The RCJ International Dance SuperTeam of the Year: IG ROBOTIC SENIOR CLUB A1 - Panama
Best Creativity Award: RoboLive - Japan

A versenyen való szereplésünkért köszönet illeti a támogatókat, akik hozzájárultak, hogy iskolánk részt vehessen egy világversenyen, egyedüliként képviselve hazánkat. Nagyon köszönjük Kerezsi Béla igazgató úrnak, fenntartónknak, az iskola vezetőségének és támogatóinknak a lehetőséget:

Támogatóink:
Szent László Alapítvány
Neumann János Számítógéptudományi Társaság
Kisvárda Város Önkormányzata
Gyulaháza Község Önkormányzata
Kék Község Önkormányzata
Kékcse Község Önkormányzata
Almus Pater Zrt.
Renomé Kft.
Vendi-Nox Kft.

Jurás László informatikatanár

[ képek... ]


Látogatók száma: 4358 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4