Gimnázium, Szakgimnázium
2018. november 15., csütörtök, Nagy Szent Albert, Lipót napja van.
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Hírek (2013-2014 tanév) / Mi is kaptunk egy kis szeretetet ]

2013. december 9-én a mándoki lakóotthon egyik csoportja ellátogatott mikulás alkalmából a mi iskolánkba. Zenés műsorukkal szórakoztatták a Szent László számos diákját és pedagógusát. Néhányan mikulás táncot adtak elő jelmezekbe öltözve, míg mások verseket mondtak. Eközben a produkcióból kimaradt gyerekek csendes szurkolással biztatták társaikat. Nagyon nagy megtiszteltetés volt látni őket boldogan szerepelni és rájönni arra, hogy sokkal több szeretet van bennük, mint némely egészséges emberben.
Ám mi is gondoskodtunk a jó hangulatról, hiszen nagyon ügyes néptánc csoportunk és énekkarunk vidította fel a gyerekek sokaságát. Mindezek mellé ellátás és ajándék nélkül sem hagytuk őket, hogy jó szívvel gondoljanak vissza erre a délelőttre. Néhány diáktársunkkal együtt mi is beszélgettünk velük és segítettünk nekik az étkezésnél és a csomagok cipelésénél. Reméljük, hogy jól érezték magukat és hogy diáktársaink is ráébredtek arra, hogy minden ember hatalmas kincs, hiszen mindannyiunkat Isten teremtette.

Balogh Bianka Renáta
és Papp Fanni 11.D

[ képek... ]


Látogatók száma: 3019 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4