Délutánonként, mikor a tanár és a diák a jól végzett munka után megpihen, elcsendesülnek a tantermek. Már csak azokkal a tanítványainkkal találkozhatunk, akiknek még egyéb elfoglaltságuk akad az iskolában. Míg várakoznak, a főépület aulájában Szent Angéla szobra alatt ülve beszélgetnek, várják társaikat vagy tanáraikat. Ez a meghitt látvány a patinás, száz éves falak között, a gyakorló teremből kiszűrődő lágy zongoraszó megnyugtatja az éppen arra járókat. Gyakran jut eszembe ilyenkor az alábbi mondat: - Ha ezek a falak beszélni tudnának! Tíz évtized eseményeit élték át, felépítésüknek csodával határos a története, de azt nem a kövek és a téglák, hanem a krónikások, a szemtanúk, az események mozgatói, átélői írták le és mondják el…
100 éves az iskolánk.
Életünkben vannak olyan események, évfordulók, amelyek különösen is hálaadásra és számadásra indítanak bennünket. Van mire emlékezni! Még tudunk szemtanúkkal beszélgetni és hálával visszagondolni intézményünk alapítóira, a Szent Orsolya Rend apácáira. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy egy évszázadnyi távlatból is meg tudjuk idézni alapítónővéreink alakját. Segít ebben a hálás feladatban a 2017-től köztünk élő két Orsolyita nővérünk Franceska és Ignácia is. Nekünk, a száz évvel későbbi utódoknak, a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda mai közösségének megadatott, hogy újra elolvashatjuk az apácák által 1918-1948 között írt Naplójukat, megnézhetjük a korabeli fotóikat, elbeszélgethetünk a még élő egykori tanítványokkal, felidézve így a hőskort, amellyel bepillantást nyerhetünk az egykori diák-tanár kapcsolatba is. Ezek után, ha az aulában sétálva, a fotókról szerzetestanáraink nyílt, sugárzó tekintete köszön ránk, eszünkbe fognak jutni elődeink jeles tettei, a gyermeknevelésben betöltött kimagasló eredményeik.
Milyen nevelési elveket vallottak a Szent Orsolya Rend apácái, mikor kerültek Kisvárdára?
Több katolikus női szerzetesközösség is létesült a 16. század folyamán, amelyeknek tagjai rendszeres nőneveléssel foglalkoztak. Közéjük tartozott az Angela Merici (1470-1540) által alapított „Orsolyiták” apácarendje. Elsősorban a nők számára kívánt társadalmi menedéket és lelki támaszt nyújtani Angela, amikor 1535-ben létrehozta Bresciában az első női „világi”tanítórendet. A közvetlen célon túl egy nagy ívű szociális reform képe is lebegett az alapító előtt: a köréje sereglő leányok és asszonyok vallásos közösségi nevelése révén kívánt hozzájárulni a morális züllés lejtőjére került családok erkölcsiségének helyreállításához. Az volt a szándéka, hogy a nők is kivegyék részüket az új katolikus lelkiség megalapozásában, az isten- és keresztény emberszeretet ápolásában, embertársaik szolgálatában, a leánygyermekek keresztény szellemű nevelésében és oktatásában. A közösséget a 4. században vértanúhalált halt ír királylányról, Szent Orsolyá¬ról nevezte el: „Compagnia di Santa Orsola” (Szent Orsolya Társaság). A társaság Angela Merici által megalkotott szabályzata még célul tűzte ki a világi missziók teljesítését, de ez a korát megelőző nyitottság nem tarthatott sokáig. Az alapító halála után hamarosan vissza kellett térniük a zárt apácarendekre vonatkozó előírásokhoz. A Szentszék ugyanis 1566-ban elrendelte a „nem klauzúrás”rendek föloszlatását. Az Orsolyitáknak is renddé kellett válniuk a szó klasszikus értelmében: ünnepélyes fogadalmat tettek, szerzetesi ruhát öltöttek és zárt kolostori közösségben éltek. Oktató tevékenységük a bentlakó növendékek tanítására összpontosult, de szegény leányok számára ingyenes iskolákat is fenntartottak. Elemi leányiskoláikban vallástant, írást, olvasást és speciális női tevékenységformákat oktattak. Később bentlakásos felsőbb leányiskolákat is létrehoztak, amelyeknek tantervében a latin nyelv és a matematika is szerepelt. Angela Merici nevelési elvei megelőzték a kort, amelyben élt. Rousseau előtt több mint kétszáz évvel arra szólította fel társait, hogy figyeljenek tanítványaik egyéniségére és sajátos képességeire. Ne alkalmazzanak túlzott fenyítéket, helyette éljenek a jutalmazás módszerével. Legyenek követendő minták, hiteles példaképek a gyermekek számára: ,,Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk”- mondta ezt Angéla társainak abban az időben, amikor a nevelés szinte embertelenül szigorú volt.
A különböző Orsolyita közösségek Itálián kívül elsősorban Francia- és Németországban, a Habsburg tartományokban, Svájcban, Portugáliában, a tengerentúlon pedig főleg Kanadában terjedtek el. Magyarországra Szelepcsényi György esztergomi érsek hívta be a nővéreket. Első iskolájukat Pozsonyban nyitották meg 1676-ban, két évre rá Kassán szervezték meg a rendházat. Varasdon (1703), Nagyszombatban (1724), Győrben (1726), Nagyszebenben (1733), Sopronban (1747), Nagyváradon (1772) a rend megjelenésének időpontja.
Kisvárdára 1918. április 18-án érkeztek meg végleg az apácák, és szeptember 12-én a fenti nevelési elvek alapján az intézet egy hatosztályú elemi leányiskolai és egy négyosztályú tanítónőképző osztállyal indított el a tanévet, majd a lakosság kérésének eleget téve, polgári leányiskolát is nyitottak 1927-ben. Az apácák áldozatos munkájának köszönhetően Kisvárdáról és a környező településekről egyre több gyereket írattak be iskolájukba, emiatt folyamatosan építkezniük kellett. 1926-ra elkészült az iskolakomplexum első része, az utolsó épületek a 2. világháború idején, 1943-44-ben épültek, akkor amikor a nagyvárosainkat az ellenséges gépek bombázták, amikor nem volt pénz, építőanyag, és férfiaink a fronton harcoltak.
"Tekintettel a háború okozta nagy anyaghiányokra, az államsegélyt abban az esetben adja csak meg a minisztérium, ha a zárda kimutatja, hogy meg tudja szerezni az építkezéshez szükséges anyagot. Anyagot szerezni ma még nehezebb eset mint a pénzkérdés. Tisztelendő Anyánk ígérte, hogy minden lesz. Fáradhatatlanul kért, könyörgött, ha kellett sírt, és önzetlen utánjárását Isten áldása kísérte"- olvasható a Napló 1943. február 27-i bejegyzésében. A folyamatos építkezések, a kimagasló oktató és nevelő munka, a rászorulók megsegítése, gyámolítása elismerést váltott ki helyi és országos szinten is. Ebben a nehéz, embert próbáló időszakban még arra is figyeltek a nővérek, hogy segítséget nyújtsanak a fronton harcoló magyar katonáknak:"1943 január 29-én mentek ki első ízben növendékeink az állomásra, a sebesülteket szállító vonatokhoz, hogy a számukra összegyűjtött kalácsot, süteményt, gyümölcsöt, italt, cigarettát kiosszák köztük. Nap-nap után felváltva 2-2 apáca kíséretében mentek tanítványaink örömet szerezni azoknak, akik a Don- kanyari áttörésnél sebesültek meg"- olvashatjuk a bejegyzésben. Máshol ezt jegyezték le: "A harctéren küzdő hős katonákkal a meleg ruha küldeményeken kívül még úgy is igyekeztünk jót tenni, hogy növendékeink leveleztek velük. Sok-sok tábori lap ment el intézetünkből azzal a címzéssel: Aki ma nem kapott postát. S jöttek rájuk a hálás válaszok…"
A rövid, fenti ismertetőből is láthatjuk, hogy úgy éltek, tanítottak, neveltek Kisvárdán az apácák, ahogy azt fogadalomtételüknél megfogadták: "A tisztaság fogadalmával Jézusé egész szeretetünk. A szegénység fogadalmával arra kötelezzük magunkat, hogy szegényen követjük Őt. Őt tartjuk egyetlen kincsünknek. Az engedelmesség fogadalma által vállaljuk, amit Isten szeretete és testvéreink üdvössége megkíván tőlünk." Még be sem fejezték az apácák iskolájuk bővítését, már egy újabb nagyszabású terv kivitelezésén, egy templomépítésen gondolkoztak. Tervüket a történelem viharai megakadályozták. Az egyházi iskolákat 1948-ban államosították. Amit a Kisvárdán eltöltött 30 év alatt létrehoztak, - és itt nemcsak az iskola épületéről van szó, hanem főleg a szárnyaik alatt cseperedő gyerekekről -, azt egy tollvonással elvették tőlük. Hiába tiltakoztak ez ellen a szülők vagy a település előljárói.
Ha a falak beszélni tudnának, sok örömteli, meghitt pillanatról és sajnos szomorú eseményekről is mesélnének.
[ képek... ]