Idén nyáron is megrendezésre került immár VIII. alkalommal a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt programja a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat. Ez a program lehetőséget nyújtott és nyújt a fiatal önkénteseknek, hogy elsősegély-nyújtási ismereteiket magasabb szintre emeljék, tapasztalatot gyűjtsenek és segítsenek az embereknek. Kisvárdáról a Szent László Katolikus Szakközépiskola valamint a Bessenyei György Gimnázium ifjú növendékei vehettek részt ebben a táborban. Nagy megtiszteltetés volt ez mindannyiunknak, hiszen remek 10 napot tölthettünk el a Balatonon, mint az Észak-Alföldi régió csapata.
A Szent Lászlóból 6 diák élt ezzel a remek lehetőséggel, köztük jómagam is. A tábor aktív résztvevőjeként elmondhatom, hogy felejthetetlen volt ez a több mint egy hét. Július 23.-án indultunk el régióvezetőink útmutatása szerint Fonyódligetre. Az út hosszú volt, de ebből alig érzékeltünk valamit, mert a társaság miatt nagyon hamar elrepült az idő. Összesen több mint negyvenen vágtunk neki meghódítani kicsiny országunk másik felét. Fonyódligetre érve birtokba vettük szállásunkat és megkezdődtek az eligazítások. Ezek után a napot pihenéssel töltöttük. Másnap azonban részt vettünk egy XBLS képzésen, ami egész nap tartott. Itt megtanultunk lélegeztető ballont használni, gyakoroltuk az újraélesztést, a kommunikációt, a kötözéseket és a félautomata defibrillátor használatát. Másnap indultunk a „háborúba”, de szerencsére nem puska nélkül. Minden strandon ahová kirendeltek minket találtunk egy elsősegélyládát, amely fel volt töltve a szolgálathoz szükséges eszközökkel.
A szolgálatot összesen 13 strandon teljesítettük a Balaton déli, illetve északi partján. Egy strandon két ember ügyelt, akik általában vonattal mentek ki Fonyódligetről az aktuális strandra, de voltak kivételek, hiszen két strandra biciklivel jutottunk el. Az egyik ilyen az „én saját strandom” volt, Balatonboglár. Azt hiszem, mindannyiunk nevében beszélhetek, hogy nagyon megszerettük a strandokat és az ott lévő embereket, akik nagyon segítőkészek voltak. Feladatunkat 10-18 óráig kellett ellátnunk, amelybe beletartoztak többek között a sérülések ellátásai valamint néha már csak a puszta tanácsadás is. Az emberek örömmel vették, hogy segítettünk nekik és nagyon jó volt látni, hogy sikerült csillapítani a fájdalmukat és azok, akik először sírva jöttek oda hozzánk nevetve távoztak.
Este 18 óra után visszatértünk a szálláshelyekre és a csoportfoglalkozásokon elmondtuk élményeinket, majd jött a megérdemelt pihenés. A napjaink így teltek s végül elérkezett július 31.-e az utolsó szolgálati napunk. Mindenki kicsit elszomorodva indult el, hiszen tudtuk, hogy ez az utolsó napunk, ám mikor találkoztunk a következő régióval éreztük, hogy strandjaink jó kezekbe kerülnek. A búcsúest fergetegesen vidámra sikeredett.
Másnap elindultunk hazafelé. Mindenki fáradt volt, de a rengeteg emlék még így is sok adrenalint adott és gyorsan elszállt a hazaút. Útközben minden állomáson ahol leszállt valaki elénekeltük „búcsúdalunkat” elköszönve ezzel egymástól, mert ezalatt az idő alatt ütős kis csapat kovácsolódott belőlünk sok-sok barátsággal fűszerezve.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki segített abban, hogy részesei lehettünk ennek a csodás tábornak és szerintem mind tudjuk, hogy egy év múlva biztos, hogy találkozunk!
Búcsúdalunk egy kissé átírt ismert slágerből íródott a következőképpen:
„Egy év múlva az ifjú BESZes megpihen
Hosszú még az út és közben valamit tenni kell
Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk
De egy év múlva BIZTOS, hogy találkozunk!”!
Készítette: Papp Fanni
Szent László Szakközépiskola 12.D osztály
[ képek... ]