Kollégium
2019. július 23., kedd, Szent Brigitta, Lenke napja van.
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Hírek ]

A KÖZÖS IMA EREJE – TAIZÉI IAMÓRA a kisvárdai Római Katolikus Templomban

2011. február 23.

A közös ima ereje nagy erőket mozdít meg. Hatása erősebb, mintha azt magunk tennénk. Kollégistáink rendszeresen összegyűlnek a helyi katolikus közösséggel és együtt imádkoznak, énekelnek. Minél több ember vesz részt egy közös cél érdekében elmondott imádkozásban, annak hatása annál erősebb.

Ezeket énekelt formában a leghelyesebb végezni, hiszen Szt. Ágoston szavaival: "Aki énekel, kétszeresen imádkozik". Az éneklés ui. egyfelől jobban kifejezi a közösségi jelleget, ugyanakkor az érzelmeket is bekapcsolja és ezáltal a lelket is jobban emeli Istenhez, mint a prózában mondott közös imádság.

[ képek... ]


MINDENNAPI HŐSÖK, avagy jobb adni, mint kapni!

2011. február 5.

Adjunk! Anélkül hogy várnánk érte bármit is a mosolyon kívül. Amikor a Vezető és Továbbképző Akadémia előadássorozatának első találkozójára készültünk: kollégista diákjaink személyesen is megtapasztalhatták a résztvevőknek szánt ajándékozás apró örömeit. Az ajándék egy kis batyu volt, amelybe jelképesen magokat rejtettek, ezzel is kifejezve hitük megélését és továbbadását mindennapi életükben.

Az ajándékkészítésekor együtt töltött órák mosolyt, kacagást és új barátságok kialakulását adta mindannyiunknak! Jó volt együtt lenni!



Látogatók száma: 10167 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4