[
Hírek (2014-2015 tanév) / Egymillió gyermek együtt imádkozik ]
Még nem volt olyan túl régen, amikor II. János Pál pápa figyelmünkbe ajánlotta a rózsafüzért, mint a béke imádságát: „Hiszek ezen ima hatásában, mint a családokban és a világon meglévő béke forrásában.” Ahhoz, hogy mindezt megvalósítsuk, ma csupán annyit tettünk, hogy elcsendesedtünk, hogy gyakoroltuk a türelem és az egymás iránt érzett elköteleződés szép érzését: együtt mondtuk a rózsafüzért az ovisokkal, kicsinyek és nagyok. Rendhagyó módon, rádión keresztül, több mint 400 gyermek tudott bekapcsolódni ebbe a meghatározó élményt jelentő imádságba a kisvárdai Szent László Katolikus Általános Iskolában.
Néhány gondolat a mai alkalomról, ahogyan a negyedikesek megélték:
„Számomra különleges volt, mert a szívembe béke, hála és nyugalom költözött. Nagyon jó volt együtt lenni!” (G.T)
„Nagyon örültem, hogy ilyen közösségben imádkozhattam. Köszönöm a jó Istennek!” (P.B.)
„Engem nagyon megérintett és megtisztelt a kérés, hogy együtt mondhattam a rózsafüzért az egész iskolával és Balázs atyával.” (M. S.)
„Nagyon szép érzés volt, hogy még jobban együtt lehettünk. Megnyugtatott, lecsendesített, örömteli volt, ahogyan megérintette a szívem. Néha-néha összemosolyogtunk, ami olyan szép volt. Olyan érzésem lett, hogy még jobb legyek, hogy megköszönjem mindazt, amit Isten értem tett. Megpróbáljak jobb lenni, és többször templomba menni.” (M.E.)
„Lelki nyugalmat, békét és szeretetet éreztem. Együtt voltunk, ebben a szerető közösségben. Itt érzem jól igazán magam, itt ebben az iskolában.” (K.M.)
[ képek... ]