Általános iskola
2019. augusztus 25., vasárnap, Szent Lajos, Szent Patrícia, Szent Elvira napja van.
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Archívum (2011-2012 tanév) ]

Versenyeredményeink

2012/2013-as tanév

Az igazgatói és nevelőtestületi dicséretben részesült tanulóink az elmúlt tanévek során számos, rangos megyei és országos versenyen álltak helyt, ezzel hírnevet szereztek ennek a fiatal intézményrésznek, hiszen általános iskolánk mindössze 4 éve van jelen a város általános iskolái között. Méltán lehetünk mindannyian büszkék rájuk.

[ versenyeredmények ][ képek... ][ tovább... ]


Ünnepélyes tanévzáró

2013. június 21.

Idén első alkalommal tartottuk az általános iskola ünnepélyes tanévzáróját a római katolikus templom évszázados falai között. Takácsné Makrai Éva munkaközösség vezető és Kerezsi Béla igazgató úr köszöntő szavai után tanulóink színvonalas műsorral búcsúztatták a felső tagozatba készülő negyedikes társaikat, és üdvözölték a várva várt vakációt. A legkiválóbb diákjaink, akik igazgatói és nevelőtestületi dicséretben részesültek, itt vették át kitűnő tanulmányi munkájukért, és versenyeredményeikért járó könyvjutalmakat és okleveleket. A bizonyítvány kiosztása a tantermekben történt, ahol a kitűnő tanulók szintén könyvjutalmat kaptak. A tanévzáró ünnepséget közös imával zártuk, hálát adtunk a mögöttünk álló tanév minden sikeréért, eredményéért.


Tavaszi kirándulások

2013. május 29.

Az évfolyamok, a gyerekek életkori sajátosságainak/korosztályának megfelelően választottak helyszínt, ahol szórakozva, az iskola kapuin kívül jutottak értékes ismeretekhez.

[ képek... ][ tovább... ]


„Szállj kicsi dallam…”

2013. május 5.

Május első vasárnapján a római katolikus templomban köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat, keresztanyákat. Elsőként verssel és virággal emlékeztünk meg égi édesanyánkról, Szűz Máriáról.

[ képek... ][ tovább... ]


Szent Lászlós Napok, Gála

2013. március 12-20.

Iskolánk alapításának 95. és egyházi fenntartásba kerülésének 20. évfordulója alkalmából Szent Lászlós Napok megrendezésére került sor. A rendezvénysorozat védnöke és támogatója Bosák Nándor Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegye püspöke volt. E nevezetes alkalom lehetőséget adott arra, hogy versenyt hirdessünk az alsó tagozatos tanulók körében is.

[ képek... ][ tovább... ]


Hálaadás Debrecenben

2013. április 17.

Az őszi egri zarándoklatunk után immár gyakorlott zarándokokként indultunk el mi, harmadik és negyedik osztályosok a szakközépiskolás társainkkal Debrecenbe, hogy megemlékezzünk egyházmegyénk alapításának huszadik, iskolánk fennállásának 95.évfordulójáról.

[ képek... ][ tovább... ]


KIDS-tornászverseny

2013. április 13.

Iskolánk lány tornászai 2013. április 13-án részt vettek a Budapesten megrendezett 20. KIDS országos tornaversenyen. Az általános iskola lány tornász csapata 10. helyezést ért el.

[ tovább... ]


Nemzeti ünnepünk

2013. március 14.

Idén intézményünk tanulói színvonalas összeállítással készültek a március 15-i városi ünnepségre. A szakközépiskolások a nap nevezetes eseményeit irodalmi jelenetekkel, tánccal elevenítették fel, amelybe bekapcsolódtak az alsó tagozatok táncosok is.

[ képek... ][ tovább... ]


Iskolanyitogató

2013. március 9.

Minden évben ellátogatnak iskolánkba a nagycsoportos óvodások az iskolanyitogató programjainkra. A megszokottól eltérően idén közös foglalkozásokon vettek részt. A délelőtt folyamán együtt énekeltünk, dramatizáltunk, a kézműves foglalkozásokon tavaszváró és húsvéti képecskéket készítettünk.

[ képek... ][ tovább... ]


Pályázati felhívás

2013. március 5.

A kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvodában tanítói és óvodapedagógusi állásokat hirdetünk a 2013/2014. tanévre.

Meghirdetett munkahely: 2 fő tanító, 2 fő óvodapedagógus.

A pályázat benyújtásának határideje: 2013. március 26.

[ tovább... ]


Színházlátogatás

2013. március 2.

Március első szombatján a Szent László Katolikus Általános Iskola apraja és nagyja felkerekedett Nyíregyházára, hogy megtekintse Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című antik mesejátékát a Móricz Zsigmond Színházban.

[ tovább... ]


Kémia

2013. február 28.

Iskolánkban kiemelt fontosságú a helyes természettudományos szemlélet kialakítása, amiről azt valljuk, hogy nem lehet elég korán elkezdeni. Éppen ezért a 4. osztályosok kémiatudomány népszerűsítő kísérleti foglalkozásokon vesznek részt, a 10. és 13. évfolyamos diákokkal együtt, amikor kísérletezve megismerik a laboratóriumi eszközöket.

[ képek... ][ tovább... ]


Megyei Sakk Diákolimpia

2013. február 23.

Nyíregyházán került megrendezésre a Megyei Sakk Diákolimpia, ahol Janecskó Pál 1.a osztályos tanulónk az előkelő első helyezést érte el. Így jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az országos döntőn, ami június 1-én lesz.
Kedves Palika! Sikereidhez szívből gratulálunk, és jó felkészülést kívánunk a következő megmérettetéshez! a Tanító nénik.

[ képek... ]


Farsang

2013. február 8.

Farsangi kavalkádunkra hetek óta izgalommal készülődött minden osztály. Színvonalas nyitótánc után a drámacsoport diákjai felejthetetlen mesejelenettel szórakoztatták a jelenlévőket, amelynek címe: Lúdas Matyi. Ezt követte a maskarás felvonulás. Nagyon ötletes, vidám, kreatív jelmezeket öltöttek magukra tanulóink, méltán követte strófákba elmondott bemutatkozásukat tapsvihar. Végezetül kezdetét vette a vidám forgatag!


Megyei torna diákolimpia

2013. január 23.

A torna diákolimpia megyei döntőjét 2013. január 23-án rendezték meg a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola tornacsarnokában.

[ tovább... ]


Ünnepélyes tanévzáró

2013. január 21.

Idén első alkalommal tartottuk az általános iskola ünnepélyes tanévzáróját a római katolikus templom évszázados falai között. Takácsné Makrai Éva munkaközösség vezető és Kerezsi Béla igazgató úr köszöntő szavai után tanulóink színvonalas műsorral búcsúztatták a felső tagozatba készülő negyedikes társaikat, és üdvözölték a várva várt vakációt. A legkiválóbb diákjaink, akik igazgatói és nevelőtestületi dicséretben részesültek, itt vették át kitűnő tanulmányi munkájukért, és versenyeredményeikért járó könyvjutalmakat és okleveleket. A bizonyítvány kiosztása a tantermekben történt, ahol a kitűnő tanulók szintén könyvjutalmat kaptak. A tanévzáró ünnepséget közös imával zártuk, hálát adtunk a mögöttünk álló tanév minden sikeréért, eredményéért.


Meghívó

2013. január 16.

Kedves Szülők!

Elérkezett az az örömteli pillanat, amikor hamarosan dönteniük kell gyermekük iskolaválasztásáról.

A Szent László Katolikus Általános Iskola 2013. január 21-én (hétfőn) 17 órától, Szülői értekezletre hívja és várja a leendő kisiskolások szüleit iskolánk ebédlőjébe.

[ Meghívó ]


„Ujjong a szívünk, dalra gyúl. Nincs már messze az Úr!”

2012. december 20.

Iskolánk történetében először hagyományteremtő szándékkal különleges ünnepi műsorral készültünk az Úr Jézus születésére, melyen valamennyi kisdiákunk boldogan vett részt.

[ képek... ][ tovább... ]


Karácsonyra várva

2012. Adventjének idején

A családias hagyománynak megfelelően a Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói versekkel és énekkel készültek advent 4 vasárnapján arra az ünnepélyes pillanatra, hogy meggyújthassák a gyertyát az adventi koszorún, a szentmisék keretében. Ahogyan teltek a hetek, úgy csendült fel egyre több az Adventi hírnökből.
Az atyák, a hozzátartozók, és a hívek szeretete vette körül az izgatott kis szereplőket, akik lelkesen készültek minden alkalomra.

[ képek... ][ tovább... ]


Mikulás

2012. december 6.

Fehér hótakaró lepte be a tájat azon a reggelen, mikor a jóságos, fehér szakállú, piros ruhás Mikulás bácsi, a gyerekek nagy örömére iskolánkba látogatott.
Nagy izgalom és sok előkészület előzte meg e jeles napot. A kicsinyek sorra írták leveleiket a jóságos öregnek. Végre eljött a várva várt nap!

[ képek... ][ tovább... ]


Sakk-matt

2012. december

Janecskó Pál 1.a osztályos tanulónkra méltán lehetünk büszkék, hiszen számos városi, megyei és országos sakkverseny eredményes szereplője.

[ tovább... ]


Adventi készület

2012. november 30.

Sokszor, sokféle módon el akarják hitetni velünk, hogy karácsony ünnepe csupán a mézeskalácsos, és bejgli illatú kellemes esték egymásutánja, amikor hull a hó, és talán együtt van a család. Ha okosan szemlélődünk, rá kell döbbennünk, hogy a karácsonyi filmek és történetek is e kellemességek jegyében játszódnak, ám valahogy Jézus Krisztusról hallgatnak.

[ képek... ][ tovább... ]


Szokások és viselete

2012. november 5.

A második osztályos tanulók november elején kézműves foglakozáson vettek részt Szolanics Elvira vezetésével.
Megismerkedtek az agyaggal, mint nyersanyaggal. Egy érdekes történet keretében tudták meg, hogyan lett belőle alapanyag. Legizgalmasabb része a délutánnak a termékek elkészítése volt.

[ képek... ][ tovább... ]


„Síppal, dobbal, nádi hegedűvel”

2012. november 5.

Két alkalommal is részesei lehettünk Hajdu Ágota „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel” című népzenei foglakozásainak. Első alkalommal a Rétközi Múzeumban, majd a Weiner Leó Zeneiskola dísztermébe látogattunk az első osztályosainkkal.

[ képek... ][ tovább... ]


Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya – Rózsafüzér

2012. október 8.

Hagyománnyá szelídült immár egy négy évvel ezelőtti szép kezdeményezés, amikor plébános atya először ajánlott fel szentmisét a Szent László Katolikus Általános Iskolába járó gyermekek családjaiért. Magyarok Nagyasszonyának ünnepét méltó módon, együtt ünnepeltük a hívekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel, hitoktatókkal és a tanító nénikkel.

[ képek... ][ tovább... ]


Kirándulás – Zarándoklat

2012. október 17.

Hagyományainkhoz híven az idén is részünk volt egy kellemes őszi kirándulásban. Az első és a második osztályos gyerekekkel délelőtt a pataki Kerámia Manufaktúrában néztük meg, hogyan születnek a dísztárgyak, és használati eszközök az agyagból. Idegenvezető avatott be bennünket a Vörös-torony rejtelmeibe, ami mindig tartogat újabb és újabb meglepetéseket a látogatók számára.

[ képek... ][ tovább... ]


Szentírások megáldása

2012. október 5.

Egyszer egy hitoktató megkérdezte a hittanosokat: kinek van otthon Bibliája. Néhányan jelentkeztek is. Az egyik kisgyereket tovább kérdezgette, na és olvassátok is? Jaj, nem dehogyis! Tetszik tudni, a nagymamától örököltük, és olyan szép díszes táblája van, hogy ha bárki eljön hozzánk, megmutatjuk neki!

[ képek... ][ tovább... ]


Templomok éjszakája

2012. szeptember 21.

Örömmel készülődtünk mindannyian a péntek estére, hiszen a kisvárdai Római Katolikus Egyházközségünk első alkalommal csatlakozott a „Nyitott templomok éjszakája” programsorozathoz.

[ képek... ][ tovább... ]


Lovaglás

2012. szeptember 19.

Az AMEKO LOVASKLUB vezetője Kedves nevű lovával látogatást tett iskolánkban, ahol a terápiás lovaglás lehetőségét mutatta be.

[ képek... ][ tovább... ]


Veni Sancte

2012. szeptember 16.

A Szent László Katolikus Általános Iskola alsósai izgalommal teli örömmel készülődtek a mai szentmisére. Az elsősök iskolatáskával érkeztek, amit az oltárnál helyeztek el. A másodikosok kedves versekkel köszöntötték őket és a jelenlévőket az új tanév kezdetén. Felemelő érzés volt látni a nagyobbakat, ahogyan végezték szolgálatukat az oltárnál: ők ministráltak.

[ képek... ][ tovább... ]


Tanévnyitó

2012. szeptember 3.

Iskolánk kettős jubileumot ünnepel ebben a tanévben. Intézményünket 95 évvel ezelőtt alapította a Szent Orsolya Rend és 20 éve került ismét egyházi fenntartás alá.

[ képek... ][ tovább... ]


Tanévnyitó

2012. augusztus 21.

ÜNNEPÉLYES TANÉVNYITÓ 2012. SZEPTEMBER 3-ÁN 14:00-TÓL

Kérjük, hogy a 9. évfolyam diákjai ünneplőben jelenjenek meg. A többi évfolyam diákjai számára az iskolai egyenruha kötelező.


Tankönyvosztás 2012.

2012. augusztus 15.

Az általános iskolai tankönyvek kiosztásának rendje:
Augusztus 21-én, kedden délután 13.00 – 19.00 óra között az általános iskola 2.3.4. osztályosainak
Augusztus 22-én, szerdán délután 13.00 – 19.00 óra között az általános iskola 1. osztályosainak


Részletes információk: Szülői tájékoztató



Látogatók száma: 18581 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4