Általános iskola
2019. november 13., szerda, Magyar szentek és boldogok, Szent Szaniszló, Szent Szilvia napja van.
Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
[ Archívum (2009-2010 tanév) ]

Gyermeknap – Barangolás kastélyban, várban, templomban, Hollóházán

2010. június 8.

„Felkel a nap minden reggel – hűségben.
Beragyogva eget-földet – szépségben.
Ébredezik már a világ – kedvesen.
Elpihennek a csillagok – csendesen.”

A tanév utolsó hetében ajándékot kapott az első osztály! Egy kirándulást gyermeknapra. Első utunk Füzérradványra vezetett, ahol a Károlyi kastélyt látogattuk meg. Az ápolt parkban fürge mókusok futkároztak a gyermekek legnagyobb örömére. Az óriás platán átölelése komoly kihívás elé állított bennünket.
Felkapaszkodtunk a füzéri várhoz vezető kanyargós, olykor meredek emelkedőn. A kilátás feledhetetlen volt! Aztán egy véletlen folytán fény derült arra is, hogy a Mikulás valóban meglátogathat mindenkit a kandalló kéményén keresztül. Természetesen az elméletünket tettek követték! Kipróbáltuk!
Hollóházán a Szent László római katolikus templomot, majd a világhírű Hollóházi Porcelángyár termékeit tekintettük meg.
Kellemesen elfáradtunk, ám nagyon sok élménnyel gazdagodtunk ma is.

[ képek... ]


Tanulmányi kirándulás

2010. május 26.

Május utolsó hetében tanulóink izgatottan készülődtek az osztálykirándulásra. A cél Nyíregyháza - Sóstó volt. Környezetismeret órákon sokat beszélgettünk a Kárpát-medence élővilágáról, ezért mindenképpen már látni is szerettük volna a legjellegzetesebb képviselőit.
A barangoláson az állatpark „mindentudó” Rita nénije volt a segítségünkre. Érdekes, színes beszámolóit szívesen hallgattuk. Tiszteletünkre még a farkas család is előbújt a kotorékból, majd kisvártatva a 4 kölyküket is bemutatták nekünk. Hát, ez igazán feledhetetlen élményt jelentett mindnyájunknak! (Fotó? Nem készült. Varázsa volt a pillanatnak.) Azután titokzatos, izgalmas és kalandos úton a Zöld Piramisba jutottunk, ahol olykor lélegzetelállító volt a látvány. Ebédünket a kellemes Blaha Panzióban fogyasztottuk el. Rövid séta vitt közelebb a Múzeumfaluba, ahol jólesett a korabeli játszótér játékait kipróbálni. De inkább beszéljenek a képek!

[ képek... ]


Köszöntjük az édesanyákat és a nagymamákat!

2010. május 3.

Május első vasárnapján az édesanyákat és a nagymamákat köszöntik gyermekeik, unokáik. Megpróbálják megköszönni mindazt, amit az évek során értük tettek. Iskolánk első osztályosai kedves műsorral készülődtek az anyák napja méltó megünneplésére. Sok verset és dalt tanultak a gyermekek, melyeket nem kis izgalom árán adtak elő. Ám látva a hozzátartozók csillogó tekintetét, vendégeinkkel együtt ugyanazt gondoltuk: megérte! Feledhetetlen délutánt töltöttünk együtt megállítva az időt, hogy mindenki rácsodálkozhasson gyermekére, unokájára.




Lelki nap

2010. március 26.

„Ha szól az Úr, légy csendesen!
Ha dolgot ad, mondd: megteszem.
Ha messze küld, gyorsan szaladj!
Ha csendre int, nyugton maradj!”

Az első lelki napunk tanulságait mindannyian a szívünkbe zártuk. Megjegyeztük, hogy „az akarom fű még a király országában sem nő.”
Bancsi Zoltán atya szeretetteljes vezetésével egyre közelebb kerültünk Jézushoz, és egymáshoz is. Megtapasztaltuk a türelmet a közös tevékenységek során. Meghatottan hallgattuk a mesésen valós történetek igazságát. Féltőn őrizzük a saját arany szalagunkat, hogy emlékezzünk erre a napra, mert a szeretet mindenkié, és mi már megleltük a forrását.

[ képek... ]


Hamvazószerda

2010. február 17.

„Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor hallom,
hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.” 3 Jn 4


Nagyböjt első napján a római katolikus templomba mentünk, ahol Bancsi Zoltán atya felelevenítette velünk mindazt, amit a hamvazószerda jelent számunkra. A közös énekek és imák után keresztet rajzolt a homlokunkra. Hamvazkodtunk a bűnbánat látható jeleként.

[ képek... ]


Havas játékok

2010. február 15.

A hógolyózáson és szánkózáson kívül remek lehetőségek adottak iskolánk védett udvarán a szabadidős tevékenységek eltöltéséhez. A ropogós, friss hóban hóangyalkák várták az újabb hópihék táncát. A hóbaba kicsi- kis kedvencünk volt egy álló délután. Németh János iskolalelkészünk lelkesen jelenítette meg a hónyuszit, amit aztán még másnap is büszkén mutattunk mindenkinek. Ám a legnagyobb és legtöbb munkát mégis a hóemberünk építése jelentette. A szorgos kis kezek (a kesztyűk melegében) görgették, formálták a hógolyókat. Volt, aki már alig bírta szusszal! De elkészült! És számunkra a legszebbé vált! És, hogy ne fázzon a plédünket is kölcsön kapta, majd fazék helyett Lóránt sálja került a fejére.

Kedves Hóember! Érezd jól magad nálunk!... Üdvözlettel: az elsősök

[ képek... ]


Játék – Tánc – Farsang

2010. február 12.

A vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszak a farsangi bálok és rendezvények sorát hozta az első osztály életébe. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy az I. Katolikus bált megnyithattuk a Dzsungel könyve musical egyvelegével. A fellépést megelőző főpróbát a Szent László Katolikus Óvodában tartottuk a kiscsoportosok meghívására.
Azután hamarosan elérkezett az igazi FARSANG! Február 12-én a szakközépiskolásokkal közösen ünnepeltük a tél búcsúztatását.
Izgatottan készülődtünk, hiszen a nagyokkal együtt szerepeltünk. Táncos kedvünket a tornaterem parkettjén is bemutattuk. A jelmezes felvonulásunkat a zsűri különdíjjal jutalmazta, és egy nagyon ízletes tortát kaptunk ajándékba. Természetesen nagyon-nagyon örültünk!
Ezután kezdetét vette a tánc és a mókázás! A szülőkkel, nagyszülőkkel együtt kellemesen telt az első rendhagyó farsangi rendezvényünk.

[ képek... ]


Balázs-áldás

2010. február 3.

Szent Balázs püspök segítségül hívása a különböző betegségekben nagyon régi időkre nyúlik vissza. A legenda szerint Balázs püspök megmentette egy fiú életét, aki halszálkát nyelt. A hálás édesanya gyertyát gyújtott a megmentő tiszteletére. Így köszönte meg a püspök jóságát. Szent Balázst azóta emlegetik a torokfájás gyógyítójaként. Február 3-án Balázs-áldásra gyülekeztünk a római katolikus templomba, ahol Bancsi Zoltán atya megáldotta a gyermekeket. A közös imák és a kötetlen beszélgetés meghitté tette ezt a hagyományosan kedves napot mindannyiunk számára.

[ képek... ]


Szülői bál

2010. január 23.

Intézményünk Szülői Munkaközössége és Tantestülete Jótékonysági bált szervezett 2010. január 23-án. Jóleső érzéssel ültünk a mindennapok sietős léptei után az ünnepi asztalhoz. A szakközépiskola tanulói látványos és igényes műsorral lepték meg a népes vendégsereget. Rozinka Balázs igazgató úrral együtt itt is szeretnénk megköszönni a kedves szülők részvételét, valamint önzetlen támogatását, amivel hozzájárultak az est sikeréhez.


Karácsony a gyermekekkel

2009. december 25.

Messze volt, régen volt, s mégis minden évben,
ezen a szent estén ünnep van az égben.
Ünnep van a Földnek minden szegletében,
ünnep minden gyermek boldog kis szívében.

Még éreztük a frissen sült bejgli és a karácsonyi ebéd illatát az emlékezetünkben. Szinte még magunk előtt láttuk az ajándékainkat, de ugyanakkor már készülődtünk a római katolikus templomba, hogy délután együtt ünnepelhessünk hozzátartozóinkkal: a szülőkkel, nagyszülőkkel, Linzenbold József atyával, a hitoktatóinkkal és valamennyi kedves érdeklődővel.

[ képek... ][ tovább... ]


Együtt az oviban az ovisokkal

2009. december 7.

„Eltelt egy év, december van,
s készülünk a suliban:
verseket és dalt tanulunk,
s előadjuk nagy vígan.”

A családoknál vasárnap járt a Mikulás, ám az első osztályosok hétfőn látogattak el a Szent László Katolikus Óvodába, hogy felidézzék Miklós püspök emlékét. A gyermekek közös énekekkel várták volt csoporttársaik szereplését. Jó hangulatú délelőttöt töltöttünk el együtt.

[ képek... ]


Várakozunk, vágyakozunk – Mikulásvárás

2009. december 4.

Miklós püspök a mai Törökország területén, Myra városában élt. Titokban, de nagyon bőkezűen segítette a rászorulókat. Éjjelente útnak indult, és a szegény emberek ablakába pénzt vagy bőkezű meglepetéseket rakott. A nagy adományozó kedves ajándékait azóta is minden évben várva várja kicsi és nagy egyaránt. Elsőseinket a Mikulás két rénszarvasa kíséretében látogatta meg. Mindenkiről elmondta a tapasztalatait, és adott jó tanácsokat is. Tanulóink szép versekkel köszöntötték Miklós püspök utódját.


Adventi gyertyagyújtás

2009. november 29.

Meggyújtottuk az első gyertyát –
Ragyog a szeretet-titok.
Az életeden úgy dereng át
Van még egy teljes hónapod.

Elgondolkodva hallgattuk a ragyogó tekintetű gyermekek szavalatát a vasárnapi szentmisén. A Szent László Katolikus Általános Iskola elsősei lelkesen készülődtek arra a pillanatra, hogy egyházközségükkel együtt élhessék át az első adventi gyertya lángra lobbanását.

[ képek... ][ tovább... ]


Mi így készülünk…

2009. november 26.

Életünk során kevés olyan óra van, amikor nem várunk valamire. Aztán van úgy, hogy szinte észre sem vesszük, hogy vágyaink már teljesültek, és csupán igaz szívvel örülnünk kellene. Legyen hát a mi várakozásunk tudatos. Készülődjünk!

[ képek... ][ tovább... ]


Halottak napja

2009. november 2.

„Akik igazságra oktattak sokakat,
Tündökölnek örökkön-örökké,
Miként a csillagok.”

Ezt a Dániel idézetet olvastuk november 2-án a temetőben, amikor közösen imádkoztunk az orsolyita nővérek sírjánál. Tanulóink érdeklődve hallgatták a nővérek keresztény példamutatásáról szóló elbeszéléseket. Halottak napján érdemes felidézni Marie Curie gondolatát: „Az életben semmitől sem kell félni, csak meg kell érteni.” Fejet hajtani elődeink emléke előtt, kegyelettel emlékezni – érezhetővé válhat hitünk ereje. .

[ képek... ]


Őszi barangolás

2009. október 21.

Az első osztályos gyermekek életében óriási változást és izgalmat hoz a tanévkezdés. Éppen ezért az előkészítő időszak végén útra kelt az 1. a osztály, hogy az addigi fáradalmaikat kicsit másként pihenjék ki. Október 21-én élményekben gazdag kirándulást szerveztünk Sárospatakra és Sátoraljaújhelyre. Sárospatakon megismerkedtünk a Pataki Kerámiában folyó mindennapokkal. Megtapasztaltuk, hogy a felnőttek munkája sem könnyebb, mint a betűvetés. Hálásak vagyunk a kedves ajándékért, amiből jóízűen reggelizhetünk.

[ képek... ][ tovább... ]


Őszi színházlátogatás

2009. október 3.

Iskolánk tanulóival 2009. október 3-án Nyíregyházára látogattunk a Móricz Zsigmond Színházba. Bemutató előadást tekintettünk meg, ami Heltai Gáspár mesegyűjteményéből válogatott. Róka – rege tanulságos, örökzöld, szórakoztatva tanító napjainkban is érvényes alapigazságokat mesélt el. Az előadás felelevenítette az erdők – mezők varázslatos birodalmát, furcsa, esetlen, mulatságos, szeretni való lakóit, akik nekünk, a mi esendőségünknek tartottak tükröt. Mind gyerek, mind felnőtt meglelhette a maga örömét, és a saját tanulságát. A mesék világából rövid sétát tettünk Nyíregyháza belvárosában, ami a gyermekek számára igazi felfedező élményt nyújtott.


Veni Sancte!

2009. szeptember 13.

Szeptember második vasárnapján a 10 órás szentmisére igyekvő hívek egy maroknyi kisdiákot láthattak, akik iskolatáskával a hátukon gyülekeztek a templom előtt.

A Szent László Katolikus Általános Iskola elsősei szüleikkel, nagyszüleikkel és tanítójukkal érkeztek a hittanosok tanévnyitó szentmiséjére. A tanszereiket és az osztálynaplót rejtő táskákat – minden diák és pedagógus helyett – jelképesen ők helyezték az oltár elé. József atya a közösségek megtartó erejéről, és a családok tanúságtevő felelősségéről szólt az új tanév kezdetén.

Adja Isten, hogy a vasárnap átélt élmény erősítsen bennünket a mindennapokban.

Nem lehetsz csillag az égen?

- Légy lámpás a házban. Őrizd a fényt, és add tovább a lángot…

Takácsné Makrai Éva

[ képek... ]


Tanévnyitó

2009. augusztus 31.

2009 augusztus 31- én Bosák Nándor püspök ünnepi beszédével, és áldásával kezdte meg működését a Szent László Katolikus Általános Iskola.  Minden vendég és résztvevő érezte, hogy rendhagyó tanévnyitón vesz részt. A szakközépiskola diákjai megkülönböztetett figyelemmel és szeretettel követték az első osztályosok érkezését és műsorát.

[ képek... ][ tovább... ]


Látogatók száma: 1593 | Készítette: Stoni
© 2009. www.szlki-kisvarda.hu - Minden jog fenntartva. Jogi nyilatkozat
Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox | Optimális felbontás: 1280x1024
Tesztelve: Firefox 3.x, Internet Explorer 7 és 8, Google Chrome, Safari 4